BlogWatch

Így kell jó blogot írni egészség témában. Persze kicsit több tudás, és sokkal több munka kell hozzá, mint ha, kihasználva embertársaink végtelen fikázó potenciálját, csak közvetítői szerepet vállalnánk a dologban. Volt már jó példánk is azért, és rendhagyó módon, de érthetően, az is közös a jókban, hogy mindkét szerző névvel vállalja magát - ha szakmámhoz kapcsolódóan ennyire hasznos szabadidős tevékenységet végeznék, én is boldogan tenném.

A területet viszgálva ez a blog simán lekörözi a két legnagyobb országos hírportált is. Az Indexnek egyáltalán nincs ilyen irányú főrovata, két kattintásnyi mélységben (már ha sejtjük, hogy honnan kell kiindulni), ugyan el tudunk érni egy vérszegény próbálkozást, de az információk annyira "brit tudósok kimutatták" színvonalon mozognak, hogy erre még egy női magazin se lehetne túlságosan büszke. Az Origo kiemeltebben kezeli a témát, de itt is elég bulvárízűek a cikkek, arról nem is beszélve, hogy a hírügynökségek terméséből vannak kiválogatva, vagyis az adott napon másik húsz újságban is elérhetőek. Ehhez képest a mi orvostanhallgatónk szinte minden bejegyzésének forrása egy megnevezett szaktekintély vagy egy híres szaklap - igen, láttam, a nagyon régi posztok között vannak a fent említettekhez hasonló gyengébbek is, de azokkal sem kellene szégyenkeznie a szerkesztőségi ülésen. Nem hinném, hogy a Debreceni Egyetem (nem egy régi barátnőmnek bókolok, de a kíváncsiság Sherlock útjára terelt) fizetné a hölgyet a plusz erőfeszítésért, de tényleg megérdemelné, hogy némelyik tanára jutalmazza a szorgalmát, és/vagy az Index-Origo páros kirúgja az igénytelen lusta rovatvezetőjét, és munkát ajánljon fel neki. Most már csak a szót kell leírnom: feed.

cogito.blog.hu

No kérem, saját magam választotta sorsom, helyzetem egyre drasztikusabb mostanában: ahogy nézem vissza, miket írtam az elmúlt hetekben, be kell látnom, a feed ment leginkább. Ha ez a sok BW-szívecske, amit kiosztottam -- illetve kiosztott a béka --, marcipándesszert vagy konyakmeggy lenne, remekül el lehetne nassolgatni belőlük, ám ez a szándékolatlanul bár, de meglehetősen olvasóbarát politika engem azért zavar egy picit, hiszen mégse csokoládégyárosi minőségben vagyok itt jelen. Ígérem (leginkább saját magamnak), hogy amint találok egy szar blogot, nem adom tovább a Willy Wonkát, ez azonban biztosan nem ma lesz, mert megint egy jó blog jön. Olvadjunk hát együtt.

Kizártnak tartom, hogy sokan lennének azok, akik sosem hallottak a Matchboxokról vagy ahogy gyerekkoromban mi hívtuk őket, medzsókról. Ezek, nevükhöz híven, gyufásdoboznyi méretű autómodellek vagy játékautók -- kinek ahogy tetszik --, melyek talán elsősorban gyerekek számára készültek, bár úgy tűnik, világukat sosem lehet igazán magunk mögött hagyni. Akiben e sorok olvasásakor feltolulnak a kiskori emlékek, annak azt tanácsolom, engedje el magát nyugodtan, ráadásul külön pikantériája a dolognak, hogy az embernek simán lehetett mondjuk egy Pontiac Firebirdje, miközben az utakon javában Zsigulik meg Trabantok stb. mászkáltak. Tóta W. írt egyszer arról, hogy kis világunk hogyan tudott akkoriban a mindennapok valósága fölé kerekedni, s azt hiszem, ez a megállapítás jelen témára is érvényes. Szóval jó dolgok ezek és a blog méltóképpen mutatja be őket. Biztos vagyok benne, hogy a szerző megszállottsága már-már a perverzió határát súrolja, de egyrészt ezt itt nem is baj, másrészt kapunk annyi pluszt, hogy még hálásak is legyünk mindezért. WatchWitch szerint ugyan egy igazi gyűjtő nem biztos, hogy mond ilyet, s ebben igaza is van, de még ezzel együtt is simán feed a blog, én meg visszamegyek mára a csokigyárba.

matchboxmemories.blogspot.com

Hát kérem, ilyenünk is van. Az hagyján, hogy a blog neve még a milliondollarhomepage.com-énál is bátrabb, de hogy még az illetőnek van mersze a pofánkba tolni, hogy ez itt a hiánypótló blog maga, szépirodalom-őrülteknek, az mégiscsak soknak mondható, főleg hogy a gyanútlanul odatévedőt mindez végül is rögtön a fejlécből támadja meg. (És akkor még a "Külcsín és Belbecs"-ről nem is beszéltünk). De tegyük fel, hogy ez csak az elvárásainkat növelte meg, csettintünk, és belevetjük magunkat az olvasásba. Egy poszt oldalanként? Hát mi ez, valami könyvbuzi maradvány, lapozni mint hajózni necesse est, vagy mi? Elég idegesítő. Akkor nézzük a tartalmat, mert ez eddig kevés. Hát az is kevés. Mutatok mindjárt egy kezdetet:

Naplószerűen dokumentáltam a regény olvasásakor bennem keletkezetteket. Rendhagyó post következik, egy agyonhype-olt (szép magyar szó, hm)  könyvről [...]

Khm. Ha átmegyünk nyelvőrbe egy önfeledt pillanatunkban, azt akkor is lássuk be, hogy a hájp nagyon szépen beleillik hangtanilag a magyarba, mindenféle módon lehet ragozni, jelezni meg minden, ahogy a szerző is megteszi. A "bennem keletkezetteket" viszont iszonyatos egy szintagma, akárki meglássa. Ez csak egy mellékszál, de akinek van radarja az ilyesmire (és felelős blogkritikusként nekem természetesen van), rögtön gyanakodva kezdi vizsgálni a dolgokat. És beigazolódik minden. Egy-két jó poszt akad (itt van mindjárt a Franciadrazséról szóló), nem vitatom, de aztán amikor a Füveskönyv kerül elő, nagyjából érzem, hogy kuka lesz ebből. (És nem azért, mert a Füvesköny szar lenne, hanem mert kb. az irodalomban a Négy évszaknak felel meg: ha valaki ezzel kezdi, vagy bármikor megemlíti élete során, mint irodalmi művet, akkor lehet tudni, hogy amolyan úri huncutság nála ez az egész.)

Aztán ilyen találóskérdések vannak, ami végül is jó, de megint visszakanyarodnék a címhez... Valami olyasmit eredményez így a dolog, mintha a franciák Enciklopédiájában vicces képek lettek volna, hogy tessék, ez az emberi tudás összessége.

És akkor jönnek a szokásos hibák: nincsenek posztok, aztán elnézést kér a kevés posztért, aztán enyhe flört alakul ki az egyik kommentelővel, szóval... Na mindegy, fiók az egész, és azért különösen nagy büntetés (és markentinges szempontból gratuláció) jár, hogy ezt a nevet sikerült lefoglalni. Mert itt minden van, csak irodalom nincs, a szó igazi értelmében. Kár.

irodalom.blog.hu

Előbb-utóbb sort kellett keríteni erre a blogra, természetesen. Mindjárt elárulom, ha valaki még nem nézte volna meg a bíróbékát (akit, leszögezem, az ELMŰ előtt igazoltunk le), hogy feed. Arról van szó, hogy többnyire fiktív halálhírek jelennek meg ismert emberekről, abszolút komoly köntösben. És itt mindjárt el is értünk az egyetlen bajhoz: sok a magyarázkodás, etikai kódex, meg hogy ez csak vicc... Minek elvenni az élét ennek a jó ötletnek vajon? Kitalálták a jót, erre kiherélik egy kicsit. Olyan érzésem van, mintha Picasso magyarázkodna a kockafejek miatt. Kár.

Ettől eltekintve jó, főleg, hogy nem egyszer volt már rá példa, hogy magukat komolynak tartó hírportálok egy az egyben átvettek egy-egy halálhírt, meg ismerősök telefonáltak, hogy tényleg meghalt? Szóval a dolog működik, a brutál-mutató az egekben, és ha lett volna tökük magyarázkodás nélkül végigcsinálni, még jobb lenne. Amúgy személyes kedvencem a Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? trollölő poszt, de van még pár ütős darab.

nekrolog.blog.hu

Örültem, mikor rátaláltam a blogra, hiszen már egy ideje magam is lelkes pálinkafogyasztó vagyok, és bizonyos posztok elolvasása segített eligazodni olyan kérdésekben, melyek egy ideje izgattak már, bár úgy tűnik, az ezekre adható válaszok nagy része pusztán hit és meggyőződés kérdése. Nincs is ezzel baj, engem meg kifejezetten érdekel, hogy mivel érvelnek azok, akik más típusokat kedvelnek. Ugyanakkor úgy látszik (e blog esetében nagyon is ajánlom a hozzászólások olvasgatását), hogy az őszinté(nek tűnő) mosolyok ádáz, a politikától egyáltalán nem mentes harcokat igyekeznek (vagy nem is igyekeznek) leplezni, persze az is lehet, hogy a főzdék szándékosan próbálják ezt a látszatot kelteni, ezzel is terelgetve a fogyasztókat bizonyos márkák felé. Bevallom, engem ez zavar, mert fogyasztóként egész egyszerűen csak azzal kellene törődnöm, hogy megfelel-e az a termék az elvárásaimnak, amit elém tesznek. Mindegy, egyelőre ez van, ez talán nem is annyira a blog hibája, azt viszont egyértelműen fel merem róni nekik, hogy beljebb is merészkedhetnének a főzdék világába. Kevés a műhelytitok, óvatosan nyilatkoznak a főzdék képviselői, s ha már a házi pálinka is piedesztára emeltetett, jó lenne megkérdezni olyanokat is, akik ezt jól művelik. Biztos, hogy bátrabban és őszintébben mesélnék el tapasztalataikat, mint egy, a versenytársaktól rettegő főzdetulajdonos.

Akár így, akár úgy, a blog mindenképpen feed lesz most, gyerekcipős az egész dolog még, s kell az ilyen is, hogy megújuló nemzeti italunk be tudja futni azt az ívet, amit szánunk neki. Azt viszont megígérem, hogy visszanézek még, és ha marad továbbra is ez a kicsit kényszerpályás közelítésmód és a húzd meg-ereszd meg, úgy vágom fiókba a blogot, mint részeg a falhoz az üres (pálinkás)poharat.

rovidazelet.blog.hu

Hát ez a mai, hölgyeim és uraim, a konkurrenciánkról fog szólni. Na jó, legalábbis annyiban, hogy egy csendes olvasónk jóvoltából, akinek ezúton köszönöm a rá(nk is)linket, találtam egy olyan blogot, amelynek ugyanaz a témája, mint a mienknek. Itt vége is a párhuzamnak, versenyről nem nagyon lehet szó, nem ugyanaz a mezőny - nem hinném, hogy aki nálunk visszatérő vendég, átszokna oda; no offence, mi már csak ilyen "kis nyominger sznobok"... Ez a szerző két dologban egész biztosan rendesebb ember mint mi. Először is: ő nem csak heti néhány bejegyzéssel örvendezteti olvasótáborát, néha napi(!) "többet lerak", ennél a mennyiségnél biztosak vagyunk benne, hogy nálunk sokkal több joga van "bealázni másokat". Másodszor meg: ő nem csak diszkréten nézegeti a kommenteket, és galádul utal rájuk egy óvatlan pillanatban, hanem lelkesen kommunikál is a hozzászólókkal, lázasan igyekszik meggyőzni őket igazáról, sőt tanácsokat is osztogat arra nézvést, hogy mitől kerülhet nála kedvencekbe az egyszeri blogger. Aktív, proaktív, minden, amit akartok.

Nem tippelek arra gonoszul, hogy miszklikbe tudnám aprítani a munkáját, inkább őszintén vállalom felületességemet, és beismerem, hogy (főleg mivel az általa említettek nagy része privát napló, és engem azok nem annyira érdekelnek) nem sok posztját olvastam el - azok alapján, amiket igen, viszont megint csak két dologra térnék ki. Velünk ellentétben ő jó előre pontos irányelveket ad, hogy miért veregeti vállon vagy pontozza le épp azt, akit; az első kategóriát hagyjuk is, de gustibus, ugyebár. De kiemelt negatívumként említeni más helyesírási hibáit, egy olyan (ki)oktató posztban, amely maga is hemzseg azoktól... na, az buta dolog ám, kedves kollega. (Félreértés ne essék, nekem is bántja a szemem, ha valaki tévesen ír le valamit, de tudom, hogy én is botlok néha, úgyhogy csak nagyon óvatosan szoktam mást leszúrni érte - kivétel persze, ha van annyira bunkó, hogy saját szemében a gerendát...) A másik problémám az, hogy ha a világ szeme elé bocsájtanak egy konkrét blogot, akkor lehet dicsérni is meg szapulni is azért, mert valamilyen vagy nem, de nagy általánosságban ex catedra kijelenteni, hogy milyen betűkkel, színekkel és háttérrel ne írjon senki, milyen tartalmú és/vagy hosszúságú szövegeket, mert akkor automatikus lesz a bünti... ezt még tán szerencsétlen Örkény is jól megszívta volna a hülye kis egyperceseivel.

Isten látja a lelkemet, én tényleg úgy érzem, hogy törekedtem az objektivitásra, de bármi lehetséges, még az is, hogy egyszerűen a riválistól való rettegés mondatja velem, hogy fiókba vele.

zabundu.blogger.hu

Szeretem a fotóblogokat, de nagyon nehéz közöttük jót találni, mert (ha csak nem saját műveit posztolja bennük valaki) nagyon sok olyan kép van, ami ismétlődik, körbe-körbe jár, és mindenki úgy gondolja, hogy jó lesz az, ha négyszázhetvennegyedszerre maga is megjelenteti ugyanazt. Amiről most írok viszont, az egy rendhagyó gyűjtemény: az Iconic Photos cím ugyan nem ezt sugallja, és valóban, nagyon híres jeleneteket is viszontláthatunk a blogon, de van itt rengeteg olyan fotó is, amelyek lehet hogy a szabad világban kézről kézre jártak anno, de hozzánk néha talán még pontos hírek sem jutott el akkoriban, nem hogy részletes tudósítások. Ez meg a másik ok, amiért nagyon jó ez az oldal: nem csak képekben mutat be legendás pillanatokat, hanem egy-egy kis cikkben röviden, de nagyon jól dokumentálva, el is meséli, hogy milyen esemény kapcsán és milyen körülmények között kattintottak a fotósok.

Az oldal nem való mindenkinek, és most elsősorban nem arra gondolok, hogy angol nyelvű, hanem arra, hogy van a képek között nagyon nehezen feldolgozható is; persze, manapság már bárki nézhet snuff videót is akár, de ezek a régi, szemcsés, fekete-fehér pillanatok valahogy sokkal mélyebben beleégnek az ember agyába, mint a YouTube csúcsminőségű borzalmai. És ugyan a linkáradatokat tudatosan kerüljük itt, mert a cél épp az, hogy továbbkattintsatok, megnézzétek és sajátvéleményezzétek magát a kritika tárgyát, de most mégis teszek egy kivételt. Egyáltalán nem titkoltan reklámozni szeretném ezt a blogot, és egy kicsit tartok attól, hogy ha valaki csak a főoldalára bök, esetleg épp olyan dolgokkal találkozik, amik semmit sem mondanak neki, mert egy idegen ország múltjáról szólnak. Minden kép a mi történelmünk is, ami ismeretlennek tűnik, az is végtelenül emberi, néha emberséges, néha embertelen értelemben.

Mutatok párat, mert viccestől szokatlanig, ritkaságtól történelmiig, érdekestől izgalmasig, tragikustól betegesig, közelitől ősrégiig, sokatmondótól szívszaggatón át megdöbbentőig tényleg minden van itt. Majd nagyon óvatosan görgessetek, és itt is csak arra katt, amit tényleg látni szeretnétek - biztos vagyok benne, hogy a kevésbé emlékezetesek is mindenkit meggyőznek arról, hogy feedben a helye.

iconicphotos.wordpress.com

Gondolom, nem nagyon kell bemutatni a blogot (titkon azért remélem, hogy akadnak olyanok is, akik még nem hallottak róla és most kedvet kapnak az átböngészéséhez), hiszen 2009-ben a Golden Blogon első lett, olyanokat megelőzve a kategóriában, mint a Tarda, a Konteo vagy éppen a Gyűlölt Ellenségeink. Nem mintha mindez a kritika szempontjából számítana, csak úgy mondom. A szerző koncepciója nem túl bonyolult: bemutatni, hogy a tudomány, illetve amit abból akár egy tanórán is meg lehet mutatni, lehet érdekes, sőt lebilincselő. A recept működik; egy kis kémia, több fizika és érdekes videók. Ha hozzávesszük még, hogy a fickó mindezt teljesen önerőből csinálja, vállalva azt is, hogy egy ilyen hobbinál azért zsebbe kell nyúlni, hiszen az alapanyagok nincsenek ingyen, akkor itt már tényleg elfogy minden ellenérv és a blogkritikus nyugodtan ajánlja feedbe. Mert sosem a köldöknézés az, ami igazán izgalmassá, érdekessé teszi a blogolást. Mondjuk a kísérletek közül nem mindegyik győzött meg róla, hogy egy óvatlan pillanatban ne lennénk képesek magunkra gyújtani a házat, úgyhogy az ilyesmivel azért inkább várjunk még.

szertar.com

Íme egy újabb blog, melynek szerzője még véletlenül sem esik abba a tévhitbe, miszerint a világ dolgairól szóló elmélkedéseit bárki is szívesen olvassa. Amikor ilyen blogokba botlok, mindig eszembe jut a sok aktuálpolitikai kérdésekben észt osztó hülyegyerek, és örvendek, hogy nem mindenki gondolja úgy, hogy szerepe van, feladata neadjisten.

A hölgy írt egy regényt. Egy romantikus regényt, minden kellékkel, ami egy ilyen regényhez jár. Magát a művet egyelőre addig olvastam el, hogy a faszi megcsókolja a lányt. Olyan, amilyen, nem akarok róla beszélni, mert nekem a blog a fontos. És az jó. Őszinte, értelmes, lelkes. Ennyire kedves, a szó lehető legjobb értelmében naív, aranyos szerzőt nem tudom, fogok-e még valaha találni. Mesél arról, hogy hogy írta a regényt, mire gondolt közben, hogy utána hogyan próbálta kiadatni, és végül hogy lett a dologból online ingyenesen letölthető-terjeszthető mű.

Nem szokványos ajánló, mert nagyon friss a blog, nem is tudom, hogy botlottam bele, de magával ragadott, rögtön elolvastam minden posztot. És a végére egyértelműnek tűnt, hogy ajánlom itt. És hátha a regény is megtetszik valakinek, hátha egy kiadónak... Hajrá. Persze, hogy feed, de azt még nem tudni, hogy valódi, frissülős blog lesz-e ebből. Ha nem, akkor legfeljebb kiszedjük az etetőből. 

romantikusregeny.blog.hu

Filmes bloggal tele a padlás, jó filmes blog viszont kb. annyira ritka, mint jó blogkritizáló. Éppen ezért egy remek találkozás pillanatai ezek, amikor is az I Watch Stuffról írok. A Geekologie-The Superficial-I Watch Stuff-hármas filmes tagjáról van szó. Aki ismeri az előző kettőt, az tudja, milyen stílusra számíthat. Viccesre elsősorban. De azért azt tudni kell, hogy ezek a figurák nem messziről irkálnak dolgokat, hanem bizonyos mértékben részesei ennek az egésznek, valóban első kézből van sokszor infójuk, úgyhogy alapból sokkal előnyösebb helyzetben vannak, mint mondjuk a Filmdroid, aki végül is összegyűjt ezt-azt, és kirakja, és nem is tud ennél többet tenni. Nyilván az I Watch Stuff is nagyrészt ilyen újraközlésekből dolgozik, persze. Csakhogy: nem erőltetett, nem kínos, nem feszeng, nem próbálja meg tisztelni, akit nem kell. Valahogy ez a fajta könnyedség hiányzik sok esetben a magyar filmes oldalakból (kivéve tán ugye a Filmbuzit, de ott meg mintha túl laza és odavetett lenne egy-egy poszt), szóval érdemes látogatni. Friss és szellős és feed.

iwatchstuff.com

Rögtön feltűnt, hogy egy nem mindennapi bloggal van dolgom: elegáns és látszólag egyszerű dizájn, agyonoptimalizált kiegészítők (YouTube, Twitter, Facebook és egyebek) minden trendkövető és jól szerkesztett, pontosan úgy, ahogy az egy világhírű íróhoz illik. Rengeteg poszt (a havi 100-150-es átlag simán megvan), videók, tweetek, s feltűnő az is, hogy a különböző kommunikációs csatornák remekül össze vannak hangolva, ez lehet minden közepes blogger álma, mondom, süt az egészről, hogy a faszi törődik az olvasójával, mit törődik, valósággal a tenyerén hordozza. Ezek alapján simán feed lenne, de a puding próbája a megevés ugye, bele kell hát kóstolnunk Coelho blogjának világába.

Bevallom őszintén, nem sok posztot olvastam el, alapvetően ezek talán nem is lényegesek ez esetben. Egyébként az író ilyenkor (is) eléggé tinglitangli dolgokról ír, teszem azt, hogyan kell hegyet mászni úgy, hogy fizikálisan és mentálisan is a csúcsra jussunk közben (szerinte ami jó és értékelhető az életben, annak valahogyan mindig köze van a zarándoklathoz) vagy épp allegorikus történeteket oszt meg. A bloghoz kapcsolódó számtalan fórumtéma már jóval érdekesebb: ezekből kiderül, hogy a gyermekien ártatlan Coelho viszonylag gyakran szokott angyalokkal találkozni, önmagát varázslónak tartja, és a miskolci őssámánhoz, Pataky Attilához hasonlóan ő is valahogy kapcsolatban áll az ufókkal, satöbbi. Az ezekre adott olvasói válaszok alapján világos, hogy a jelenség egyfajta vallás inkább, ahol a hit szokás szerint felülírja a ráció törvényeit, így követőivel vitatkozni arról, miért hülyeség ez az egész úgy, ahogy van, valószínűleg teljesen lehetetlen és felesleges. A fő bajom mégis az, hogy a blog tulajdonképpen azért létezhet, hogy számszerűsítse az írói apparátus számára az olvasói igényeket. Az író úgy tesz, mintha véleményekre, emberi érzésekre lenne kíváncsi, valójában pedig az érdekli, mi van az olvasók fejében az adott sületlenséggel kapcsolatban, leginkább statisztikai alapon, számszerűsítve azt (ez bizonyos posztok alapján nyilvánvaló). Arról nem is beszélve, hogy az esetek többségében a mágikus üzenetek lényege mennyire összecseng politikai sablonokkal, de még inkább az aktuális üzleti érdekekkel (pl. amit az internetes névtelenségről ír). Ugyanakkor fogást találni a fickón igen nehéz, mert kenetteljes ájtatoskodással egyfolytában azt bizonygatja, hogy mindez legfőképp neki öröm és az olvasókért történik. Engem nem győzött meg: fiók.

paulocoelhoblog.com

Néha úgy találok témát, hogy valahol valakinek a kommentje miatt, a neve mellett reklámozott blogra bökök - ez lehet azért, mert nagyon vicces, mert kiemelkedően értelmes, vagy mert végtelenül idióta, de bármi lenne a megérzés, általában a saját bejegyzések is egyértelműen megerősítik; ez akkor is igaz, ha a linket követve nem énbloghoz jutok, hanem valamilyen hogyúgymondjam világ szemének szóló projekthez.

Történeteket leközlő blogokról írtunk már, általában annál gyengébbek, minél gyagyább a célközönségük, hiszen a sztorikat (már amikor nem a szerző találja ki, és adja "egyik barátom" szájába) maguk az olvasók ajánlják fel. Én még azt sem tagadom, hogy létezik olyan honlap, aminek ez a közösségi összefogás az erős pontja, de most nem olyanról lesz szó. Erre a szerzőre úgy bukkantam rá, hogy egy ilyen helyen törzskommentelő. Mint minden ilyen gyűjtögetős jellegű blognál, ha léteznek, nyilván a beküldőket is minősíti a tartalom, de azon elég sokat gondolkoztam, hogy mi a fene vesz rá valakit arra, hogy más hülye meséivel égesse magát, ha már vele nem esik meg elég ahhoz, hogy önerőből piruljon. Nagyjából ennyi elemeznivalóm van, a többiért kattintsatok át hozzá.

Nem tudom, mondtam-e már bármire, hogy szerintem a világ legrosszabb blogja, de ha igen, visszavonom, és új nyertest hirdetek. Ez a blog egy hatalmas nagy erőlködés: unalmas, bugyuta, kínos, fáj - olyasmi, mint a Mónika műsora, hogy szemlesütve bár, de kényszeresen megnézi az ember, és közben annyira szégyelli magát a szereplők helyett is, hogy folyton hátranéz, nincs-e tanú. Az egyetlen pozitívuma, hogy a címének tökéletesen megfelel. Fiók.

deciki.blog.hu

Nem tudom, honnan jött az ötlet, mégis elégedetten fellélegezhetünk: végre, van ilyen is. Úgy tűnik, akad még, aki elsősorban nem azért blogol, hogy saját agyszüleményeivel traktálhassa a T. Olvasóközönséget, hanem megpróbál valamilyen módon (leginkább klasszikus értelemben véve) értéket közvetíteni. Ez esetben a szerző tehát inkább szerkesztő és mindössze annyit tesz, hogy országunk jeles szülötteinek (írók, költők, zeneszerzők stb.) levelezéséből, esetenként pedig versek közül válogat számunkra. Középpontban a szerelem és az emberi kapcsolatok, én meg felelős kritikusként csak üdvözölni tudom az ilyesmit. Annyit azért megjegyeznék, hogy a válogatás mutathatna egy kicsit árnyaltabb képet kultúrhéroszainkról, mert így talán túlságosan is alá vannak rendelve a sztereotípiáknak, hogy úgy mondjam, lehetne több olyan levél, ami más oldalukról (sokuknak volt) is bemutatja őket. Persze ettől függetlenül feed a blog, a cél nemes, akik szeretnék megtudni, hogyan kell egy levelet rendesen megírni vagy csak vágynak néhány meghitt pillanatra, olvassák nyugodtan.

levelbonto.blog.hu

Nem tudom, hogy valóban igazi kultblogról van-e szó, de szerintem igen. Abszolút feed, mert aki nem érti, miről van szó, meg miért vicces az egész, az úgyse nézegeti majd, de aki kicsit is jártas a számítógépes játékok világában, hamar rájön, hogy ez mestermunka. És nem kizárólag a téma miatt, hanem mert a szerző nem csak annyit mond, hogy ez a játék egy rakás szar, és menjünk tovább, hanem általában komolyan foglalkozik a dologgal, ha nem is játssza végig a játékokat, mindenképp eltölt velük 1-2 órát. De ami az igazi csúcs, a lényeg, azok a videós beszámolók. Nem is szeretnék sokat hozzáfűzni, nézzük meg az alábbit (különösen 3:55-től), tegyük feedbe a blogot, és könyveljük el, hogy jó ötletet tisztességes munkával így lehet gyümölcsöztetni.

rosszpcjatekok.blog.hu

A long long time ago I can still remember, mikor virágkorát élte USA-mániám, egy olyan országban, ahol nagyon hosszú ideig rossz néven vették azt is, ha Amerika nevét pozitív kontextusban említi az ember… na akkoriban fele királyságomat adtam volna egy ilyen blogért, ha tudtam volna, mi is az a blog. Bármilyen elcsépelt a kifejezés, de ez egy valódi kincsesbánya: nézegettem, hogy mit tudnék kiemelni, de semmit sem sikerült, mert minden vagy érdekes, vagy érdekesen van bemutatva, mint ahogy unalmas dologra sem akadtam, pedig két évig tanultam amerikanisztikát, otthon vagyok a témában. A Tengerentúlról jelentő tényleg mindenről mesél, ami a felhőkarcolók árnyékában (és a prériken, és a hegyek közelében, és óceánparttól óceánpartig) létezik, történt és történik, pont ahogy a fejlécben ígéri:

Érdekes helyek, hírek, tények, képek és események a Tengerentúlról. Hírek a tudomány, technika, művészetek világából. Komoly és komolytalan, személyes és közérdekű írások. Amerikai szokások, ünnepek, mentalitás, hitek-tévhitek, mítoszok és hétköznapok magyar szemmel.

Átláthatóan szedi kategóriákba a bejegyzéseket, és a hétköznapok, kultúra, társadalom, történelem, tudomány felosztáson kívül (belül) arról is kihagyhatatlan sorozatot ír, hogy hol és mit esznek az amerikaiak, és milyen lingvisztikai értelemben vett amerikanizmusokról érdemes tudni. És, ha valami mégis kimaradt volna, kérdezni is lehet tőle, mert ne mondja nekem senki, hogy sosem filozofált azon, hogy a kórházas filmekben miért mindig Jell-O a desszert, miért ír alá minden dokumentumot hat különböző tollal az elnök, és honnan ered Pacino legendás "Hooah"-ja.

Jó ez a blog. Elsősorban tájékoztat, de szórakoztató is, tanulni is lehet belőle, és paradox módon, azzal, hogy tipikusan amerikai dolgokról beszél, sztereotípiákat is rombol. Ha egy földönkívüli véletlenül a Balaton partjára pottyanna le, és előadná, hogy erre az Egyesült Államoknak nevezett helyre igyekszik, what’s the deal with these guys, akkor én ezt az oldalt olvastatnám el vele gyorsan. Meg mindenki mással is; feed.

tinkmara.freeblog.hu

Időnként címlapos a blog, lehetne többször. Az Index olvasószerkesztője írja, vagy kicsoda, azt, hogy olvasószerkesztő, amúgy se értettem soha, de ez mindegy. Legfontosabb dolog, hogy az ürge képzett (vagy jól üti fel a vonatkozó okosságokat) és szellemes, valamint minden nyelvtannáci rémálma, hálisten. Most direkt elolvastam egy rakás kommentet, és nagy megelégedéssel töltött el, hogy abba, amit ír, egyáltalán nem tudtak belekötni a nyelvvédők, pedig istenuccse még tán háttal is kezd mondatot. És akinek ez a blog nem volna elég, Nádasdy mester csomó összegyűjtött okosságait, mellesleg, ezen a helyen megtalálja. Tökéletes feed, több posztot kérünk, és minden nyelvvédőt a sunyiba küldő posztot a ketrecbe, hadd jöjjenek a nácik a hont kivont...

korrektor.blog.hu

Nem az egyetlen olyan blog, ami azokkal a mémekkel foglalkozik, amiket az elmúlt húsz-harminc év szabadított ránk, de talán az egyetlen olyan, ami kifejezetten a ’90-es évek korszakát célozta meg. Azoknak, akik hozzám hasonlóan ebben az időszakban voltak kamaszok, valószínűleg nem kell különösebben részletezni azt a furcsa, az élet szinte minden területén érzékelhető átmenetet, ami a ’80-as évek bundesliga-sérós, kockaladás, fecskeúszós össztársadalmi happeningjét az ezredfordulóba repítette. Nem volt könnyű időszak: a társadalom mozgásban, ezerrel tör befelé a nyugat, nekünk meg muszáj volt valahogy, sőt lehetőleg minél tartalmasabban megélni saját kamaszkorunkat, ami ugye már önmagában sem egyszerű feladat. Szerencse, hogy a bulik állandó alapanyagát, a cigit meg a piát viszonylag könnyű volt beszerezni 18 év alatt is, a háttérben az Eurodance és Eurotrance klasszikusai szóltak orrvérzésig, így minden fennmaradó erőnket leköthette az, hogy végre megszabaduljunk attól, amitől minden kamaszsrác csak szabadulna. – Ahogy nézegettem a blogot, rögtön feltolultak ezek az emlékek. Ami a szerkesztési elvet illeti, úgy tűnik, hogy leginkább a zenékkel, sorozatokkal, az akkori politikai-társadalmi változások hatásaival szeretnek foglalkozni, egy dolgot hiányolok, mégpedig a kultikus (vagy annak mondható) ruhadarabok bemutatását. Ettől eltekintve feed, nagyon.

90es.blog.hu

Belátom, ritka idióta cím, de tudjuk be kialvatlanságomnak és hétvégváró hangulatomnak, és nézzük el nekem, mert elhoztam, kérem szépen, a világ egyik legjobb blogját. Egyszer régebben már találkoztam vele, aztán valahogy elfelejtettem, most meg újra előbukkant valahonnan, és én megint rácsodálkoztam, hogy milyen egy zseniális kis oldal ez, ötlettől kivitelezésig.

Csigaprof rokonlélek, szereti a kakaóscsigát, és lelkes rajongóként azt feltételezi, hogy mindenki más szintén, úgyhogy elindul megkeresni a legjobbat; lassan egy éves a blog, a szerző átlagban olyan kétnaponta kóstol bele a témába. Fotóval, árral, helyszínnel, pontosan dokumentálja az utazás minden állomását, rövid leírással jellemzi a zsákmányt (néha a lelőhelyet is), aztán pontozza a terméket, és megírja, hogy kinek, mikor, miért ajánlja. Ennél többet nem is írok róla, a jó csigásnak nem kell cégér - de hálás vagyok, hogy a jó csigának van.

Ha van olyan blog, aminél titokban irigykedni szoktam, hogy nem én találtam ki, akkor ez az. Nagyon feed.

welovekakaoscsiga.blog.hu

Nem tudom, fociról blogolni hálás vagy hálátlan feladat-e. Ugyanis mindenki ért hozzá (a legrosszabb, hogy azok is, akiket amúgy nem érdekel), keveseket hagy hidegen, menő és még VB is volt most. Hogy az m1 közvetítéseinek szünetében ez a kínos szakértés megint egy darab kakit ért, az meglepő módon általában nem a résztvevőkön múlt, legtöbbször kifejezetten normális figurák ültek össze, és sokszor köztük voltak az NST szerzői is. Ha azt a kellemetlen dolgot elfelejtjük, hogy valaki neve alá azt írják, hogy "fociblogger", akkor végül is azt kell mondanunk, hogy jól szerepeltek ott is.

A blogon meg még inkább. Engem személy szerint heinrich 2 oldalas elemzései, melyek itt a komoly szakmaiságot képviselik, bármennyire érdekesek, meg rajzocska is van meg minden, igazából nem győznek meg sosem arról, hogy igaza van, sem arról, hogy ha Robben belövi, akkor nem azt hozná ki, hogy a hollandok voltak verhetetlenek. De mondom, még ezekkel a fenntartásokkal együtt is érdekesek ezek az elemzések.

Na de a többi cucc. Személyes kedvencem a döntők előtti objektív elemezgetés, hát kevés poszt van, amit 2-3 alkalommal is elolvasok, de ezek ilyenek voltak, főleg a BL-döntőéi. Aki kicsit tudja, mi a helyzet a fociban, és jót akar röhögni, keresse elő őket.

Ha a két kiragadott példát a két szélsőségnek tekintjük, akkor nem is járunk rossz nyomon: az NST egyrészt profi és tájékozott, másrészt pedig fiatalos, újszerű és vicces. És fociról szól. Mi más lenne, mint feed?

nst.blog.hu

Olaszország szerelmeseinek íródik ez a blog, Olaszország szerelmesei által, és mindenről szól, ami miatt a millió arcú Itáliával nehéz nem szerelembe esni. Ha az ember már járt ott, és elvarázsolódott, esetleg vissza-visszatérő rajongó, akkor azért remek ez a blog, mert nézegetve emlékezni lehet mindenre, ami jó volt, és tervezni mindent, ami majd jó lesz legközelebb. Ha valaki még sosem volt ott, és nem is akar menni, mert nem érti, hogy miért van oda mindenki ezért a csiricsáré országért a túlhangos népével… hát az elég korlátolt egyébként, de attól még ő is találhat érdekes dolgokat a bejegyzésekben.

A meglátogatandó helyek és utazási tippek ugyanis egész kevés részét teszik ki a blognak – azokon túl van itt minden, luxus és rusztikus, romantikus és botrányos, meseszép és régesrégi; autóktól divatig, focitól politikáig, kajáktól művészetekig, fotótól filmig (személyes kedvenc: Plakátok a múltból – jó kis linkkel még több felé). Az egész nagyon színes és nagyon laza, olyan olaszos na.

És nem tudom eldönteni, hogy mennyire vagyok elfogult a bloggal kapcsolatban, mert ha nagy leszek és milliárdos, akkor rögtön veszek egy római lakást zöld tetőkerttel, és pálmafás villát is Toszkán domboldalon, úgyhogy they had me at hello, de nekem egyértelműen feed. És ha valaki tud "Schönes Deutschland" vagy "Belle France" társoldalakról, ide velük, nyitott vagyok én mindenre.

bellaitalia.blog.hu

Sok magyaráznivaló nincs ezzel a bloggal kapcsolatban: egy képzeletbeli erdő lakóinak életét mutatja be, de nem is akárhogyan. Középpontban a szexualitás és annak minden fajtája, ezért gyengébb idegzetűeknek és/vagy prüdériára hajlamos olvasóknak nem ajánlom. Ugyan vannak benne könnyednek semmiképp sem nevezhető és olykor viccesen fárasztó háromkockások is, de az ilyen esetekben is megmenti a rajzoló-szerző valami poénnal a sztorit, ezért még ekkor sem lehet igazán haragudni rá. Meg amúgy sem, mert egészében is valami furcsa báj lengi be a kerekerdő lakóinak életét. A karakterek és a történetek bizonyos szempontból emlékeztetnek a karácsonyi állatkás South Park-epizódra, gondolom, a szerző merített is innen, ami azért nem baj, mert ettől függetlenül is sikerült egyedivé tennie a képregényeket. Szárnyaló irónia, az meg külön pluszpont, hogy a sztorik gyakran folytatódnak, átszövik egymást, így egész történetfüzérek bontakoznak ki, s aki nincs ezzel tisztábban, az talán nem mindig érti meg, hogy egy-egy karakter miért reagál pont úgy az adott helyzetben, ahogy. Tessék csak nézegetni, feed.

kerekerdo-lakoi.freeblog.hu

Ez a blog, annak ellenére, hogy végül feedbe fogom ajánlani, megint egy szép példája annak, hogy miben kiemelkedő, miben képes példamutató buzgalommal élen járni a magyar: a hibakeresesében, a kötözködésben, ami végül beírogatásba torkollik. Aki máris a Modorosra akar küldeni, hogy mit magyarozok én itt, azok cseréljék ki nyugodtan a "magyar"-t "ember"-re, és máris jó mindenkinek: nem csak Magyarország házmesterland, hanem tulajdonképpen az egész világ.

Szóval olvasóként, akinek végül is nem dolga a szociológiai elemezgetés, ez a blog marha vicces, az esetek 99%-ában tényleg kegyetlen igénytelenséggel, gyomorbavágó pongyolaságokkal szembesíti az embert, meg remélhetőleg a fordítókat is. Az egyébként egy másik, sokkal súlyosabb probléma, hogy az európai országok közül talán a miénk az, ahol a legnagyobb szükség van a fordítókra, mert honfitársaink igen jelentős része három szónál nem tud többet egyetlen idegen nyelven sem. Így aztán azok felelőssége még nagyobb, akiket ez a blog tulajdonképpen hivatásszerűen baszogat. És igaza is van, csak nem tudok mégse szabadulni attól a kérdéstől, hogy milyen emberek azok, akik veszik a fáradságot, és utánanéznek, hogy na vajon a CSI ebben és ebben az epizódjában vajon az eredeti mi lehetett, mert itt ez nekem büdös... Szóval megint oda lyukadok ki, hogy arra bizton lehet alapozni egy blogot, hogy majd a felháborodott emberek beírnak mindenfélét, én meg kiteszem, csak nem tudom, ez így valóban minőség-e. Mindenesetre a fordítások témája megfelelően könnyed illetve sokszor vicces ahhoz, hogy itt működjön a dolog. Amúgy gáz.

leiterjakab.blog.hu

Igaz, már nincs, mert kis késéssel találtam rá, de volt, és a szerző szerint lesz még, "új formában" – már egy ideje mondogatom, hogy megérett a világ a pusztulásra.

Én bírom Zimány Lindát, mert csinos, és mert nyíltan felvállalja ország-világ előtt, azt, amit mindenki más csak félrészegen, karaoke-partikon: hogy szeret Britney-t hallgatni. És sosem értettem, hogy ugyan miért bántják folyamatosan, hiszen csak ugyanolyan celeb, mint bármelyik másik: semmiben sem kiemelkedő, de minden téren mer szerepelni, szerintem igenis díjazandó az ilyenfajta bátorság.

Aztán meg most szívem szerint én is bántanám, mert a néha beidézgetett Twitter-szövegei alapján tisztában vagyok vele, hogy nem egy Kovalevskaya Kovalevszkaja a csaj, de aki ekkora egy igénytelen trágyadombhoz adja az ismert nevét, annak valamilyen fogyatékosoknak járó segélyt kellett volna megpályáznia inkább. Mert a blogíró büszkén hirdeti, igen, pont így, és ilyen sok (és bejegyzésenként egyre több) felkiáltójellel, hogy:

Ez az oldal Zimay Linda segitsegevel jott letre!Minden iformacio Linda beleegyzesevel kerult fel az oldalra!

A posztok szerencsére többnyire csak egy-egy fotóból és pár sornyi felsorolásból állnak, miszerint a képen Linda egy innen megvásárolható nadrágban meg egy onnan beszerezhető mellényben látható, a haját ez a cég ápolja, a sminkjét az a termék szépíti. Reklámnak indult ez gondolom, valószínűleg kapott érte pár ruhadarabot a hirdetett boltokból, ezzel nincs is baj. Igazából nem is tudom, mivel van baj egyáltalán, nincs kedvem érveket sorolni, nincs ezen mit elemezni, legszívesebben elfelejteném, hogy létezik, és hogy valaha odatévedtem, szörnyűség, borzalom, szahaaar. FIÓK.

zlindafashion.blogspot.com

A sorozatgyilkosok és a velük kapcsolatos esetek világát a közelmúltban leginkább a film tette naggyá: aki nem lelkesedik különösebben az ilyesmiért, annak is bizonyára ismerős a kép, ahogy a rémült áldozat fut-menekül, az őt üldöző, többnyire maszkot viselő alak pedig a nyomában hosszú, kimért lépésekkel haladva előbb-utóbb utol is éri. És akkor jujj. Aztán ott vannak azok a filmek, amelyek igyekeznek a sorozatgyilkosokat kivételes intelligenciájú, érzelemmentes szörnyetegekként ábrázolni, vagy akár a napjainkban is futó sorozatok, amelyek pedig a másik oldaláról próbálják megközelíteni a jelenséget, vagyis a rend őreinek, a törvény elhivatott szolgáinak szemszögéből. Ilyenkor egy-egy kimagaslóan tehetséges bűnüldöző áll tulajdonképpen a középpontban és szinte nincs is megoldatlan ügy; végül mindenki elnyeri méltó büntetését. A USSK-t olvasva viszont kiderül, hogy a dolgok többnyire nem is ilyenek. Való igaz, hogy a jó sorozatgyilkos általában kivételes személyiség, de kivételessége nem abban áll, hogy lényében de Sade márki romlottsága egy matematikaprofesszor csillogó racionalitásával egyesül (bár bizonyára vannak ilyenek is), hanem – úgy tűnik – az, hogy képes megtalálni azt a pontot, ahonnan minden defektusával együtt a társadalom számára még elfogadhatónak látszik, ugyanakkor ezen a ponton már, ha csak pillanatokra is, nem érvényesül a társadalmi kontroll felette. És ekkor követi el a bűntett(ek)et. Aztán ott van az is, hogy az USA hazánknál bizonyára nagyságrendekkel nagyobb összegeket költ a bűnüldözésre, a módszerek is szintekkel jobbak lehetnek, de attól még kegyetlenül kemény meló lehet egy-egy sorozatgyilkost elfogni. És nem valószínű – már ha hisz még valaki az ilyesmiben – hogy csak úgy jön egy jóképű vagy csinos, de legalábbis határozott tekintetű rendőrnyomozó vagy nyomozónő, és a legszélsőségesebb esetekben is egyfajta könnyed szakmaisággal oldja meg az ilyen ügyeket. Inkább átlagemberek (amire most gondolok, ahhoz még Horatio Caine is sok) kevésbé átlagos és esetenként emberfeletti munkájáról lehet szó. Meg még egy csomó mindenről, amiről e blog a puszta létével elgondolkodtat. Ráadásul jó a téma és a posztok is. Feed.

ussk.blog.hu

Régebben sokszor láttam a ketrecben, mostanában alig. Ez nem tudom, baj-e (amúgy persze az), gondolom, akit érdekelt, megtalálta magának, és feedbe is tette. Ez az oldal ugyanis megint egy remek példa arra, hogy mire való többek közt egy blog. Erre. Bennfentes infók, csomó érdekes videó (bűvészbakit ezelőtt alig láttam, az különösen érdekes), és olyan rálátás erre az egész szakmára-hobbira-hivatásra, amit egyébként nem kapnánk meg. Egyértelmű feed, jól karbantartott, gyakran frissülő, sallangmentes és nagyon érdekes blog. Köszönjük.

buvesz.blog.hu