BlogWatch

Arról már itt-ott mondtunk véleményt, hogy mit gondolunk a dugósblogokról... párdon, baszós-, ma megpróbálok ilyen szókimondó csajszi lenni, mert állítólag az sikkes, és én is sikkes szeretnék lenni legalább egy napra. Szóval olvastunk már néhányat, és az a szomorú igazság, hogy még soha de soha nem sikerült jót találni, és tényleg bárcsak lenne már végre valaki, aki meglep és elkápráztat a kis erotikus történeteivel; továbbá reméljük, hogy a nők ügyesebben szexelnek/dugnak/basznak, mint ahogyan írnak róla ("a felnőtt nővé válás rögös és izgalmas önfelfedező kalandtúrájáról egyedül és mással" - need I say more...?). Igen, a nők, azt se értem, hogy ezzel mi van, valami polgárpukkasztó szüfrazsettkedés vagy mi a jóistenért szaporodnak ezek mint a gomba, és bizonyítgatják kényszeresen, hogy ők aztán legalább annyira felvilágosultak és -szabadultak mint a pasik - akik, by the way, valahogy mégsem szerencsétlenkedik tele a blogoszférát explicit beszámolókkal, pedig sejthető azért, hogy az ő akcióikból is simán összejönne egy faszblogra való csokor. Naésakkor el is jutottunk mai témánkhoz: Pinablog. A cím figyelemfelkeltő, ez kétségtelen, és mint ilyen, akár jónak is nevezhetnénk, ha nem esne meg rögtön az, hogy az alcímben is pináznak, ami után meg minden görgetés nélkül találkozhatunk három újabb pinázással, a Pinamissziónak (ezzel már négy) titulált bemutatkozóban ... ezek után kész csalódás, hogy az e-mail cím, ahova az újabb pinamesék beküldhetők, nem pinaspontpinakukac... Nem, valóban nem tűnnek gyerekesnek...

Tartalmilag a társkeresés és a párkapcsolati problémák között mozog az összes vagina monológ, van lelkizés és különböző nedvek körüli mindenféle események, leginkább orgazmusok, de menstruációtól gyerekváráson át szülésig a többi állomás is. Őszinte vallomásoknak hívja az úgynevezett szerkesztő az állítólagos beküldvényeket, merthogy ezekből állna össze az oldal - én is őszinte vallomást teszek: miközben kattintgattam, egyre kevésbé tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ezt a sok szart pinát egy és ugyanaz az ember elemezgeti. Már az is elég nagy egybeesésnek tűnt, hogy mind teljesen egyformán néz ki, mindenhol visszaköszön a bekezdések pontosan beosztott ritmusa, de emellett a stílusa is ugyanolyan az összesnek, egytől egyig erőltetetten csapongó, félmondatokkal megtűzdelt, sokkolni tervező, patikamérlegen kiméricskélt wannabe mininovella - írta a tipikus bölcsészkénél egy fokkal értelmesebb harmincas szingli, aki a Coelho rajongókat mélyen lenézi, mert ő bizony Kunderát olvas and proud of it; well, honey, you shouldn't be. Azon a csodálatos véletlenen már csak mosolyogni tudtam, hogy az első három hónapban a sztorik háromnegyedében minden szereplő következetesen puncinak hívta a nemi szervét, aztán hirtelen mindenki elkezdte határozottan pinázni; megpróbáltam a posztolásra is biztató bevezető szövegekben (mert ilyenek is vannak ám) megkeresni a felhívást, hogy hölgyeim, mostantól csak ne becézgessük, egyelőre nem sikerült, de egyik bejegyzésben volt egy lehetséges megoldás: "A punci védtelen. [...] a pina öntudatos." Right on, sister!

A következtetés...? Nem lesz az ember se jófej, se jónő, és főleg eredeti nem lesz, csak azért, mert nagyon sokszor ismételgeti, hogy pina. Mondjuk ha nem ismételgetné, attól még nem lenne jó író. És idekívánkozik még egy megjegyzés, mielőtt az egészet kukáznám: ha tényleg több szerző van, az csak annyit jelent, hogy több darab embernek is megengedi az ízlése, hogy az előző n-hez hasonló, erőltetetten csapongó, félmondatokkal megtűzdelt, sokkolni tervező, patikamérlegen kiméricskélt wannabe mininovellát írjon. Lose-lose. Fiók.

Ha már számolgatok: a fentiekben tizenegyszer hangzott el a pina (ééés: tucat!) szó - utoljára négyévesen használtam ennyit egy-egy botrányosnak hitt kifejezést; jövő héttől, a sikkességem rovására, visszatérek a kevesebb néha több elvhez.

leabugyival.freeblog.hu