BlogWatch

A blog, amiről ma szó lesz, egy időben gyakran volt címlapos, így találtam rá én is annak idején. Nézegettem, szörnyülködtem: házmesterkedés, erős rokoni szálak a Praxissal és a MT-ral, felháborodott levélírók, a posztokban minimális szerzői munka (sanszosan gyesen lévő anyuka csinálja két etetés között), sírás-rívás, szóval a szokásos. Fájó, de az említett blogok kapcsán nagyon valószínűnek tűnik, hogy az emberek többsége társadalmi érzékenység (ha már…), neadjisten összefogás alatt a nyavalygást, panaszkodást, árulkodást érti alapvetően. Baj ugyan, hogy szinte mindenhol az illetékes elvtársat keressük, de ennél is nagyobb baj nem érteni, ha meg is találjuk, az még egyáltalán nem minden. Szóval volt mindenféle emlékem: korlátolt és vehemens szülő sirámai, korlátolt és/vagy fásult tanárok panaszai, korlátolt, lusta és önállótlan diákok problémái – mindez rávetítve a jelenkori társadalomra, annak ágas-bogas hálójába mintegy tíz körömmel kapaszkodni próbálva, feloldozást keresve.

Most, mikor újra nézegettem a blogot, vesztemre ezt a posztot szúrtam ki először. Miután elolvastam, jó kedvre derültem: végre kezdenek a megfelelő mederbe terelődni a dolgok. Aztán hozzáolvastam még párat, és rá kellett jönnöm, hogy pusztán a ritka (megfontolt, érzékeny, gondolkodó-gondolkodtató, a nevelést alapvetően nem katonai kiképzésnek vélő) különvéleményhez volt szerencsém, egyébiránt maradt minden a régiben: az egyik oldalon olcsó hatásvadászat, míg a másikon okoskodó, mindent jobban tudni akaró, kézlevágást, fővesztést emlegető, vitakultúrával nem rendelkező, harsány olvasótábor.  És mindez az oktatás, nem ám a vasárnapi piac kapcsán. Fiók.

ellenorzo.blog.hu