Először is úgy általában én azt mondom, hogy macskablogról jót vagy semmit, mert az a szegény cirmák nem tehet róla, hogy az idióta gazdi egyes szám első személyben képes naplót vezetni a mindennapjairól. Ugyanakkor az idióta gazdira se nagyon lehet haragudni, amiért olyan mérhetetlen rajongással csüng uralkodóján, hogy inkább az ő kalandjait örökíti meg, ahelyett, hogy saját sivár kis életéről írna. Én rendszeresen ragadok ott állatkás oldalakon, többnyire a fotók kedvéért, de azért néha egy-egy posztba is belekóstolok, így van viszonyítási alapom: erről a macskameséről nem nagyon lehetne rosszat.

Két cica és két gazdi története - a szituáció otthonról is ismerős számomra, de türelmem sosem lenne ilyen részletességgel lejegyezni, és valószínűleg tehetségem se ilyen élvezetesen bemutatni. Itt minden bejegyzésből visszaköszön az a sok kis apró és nagy dolog, amit egy macskatulajdonos kénytelen megtenni szőrös barátja boldogságáért, és az is egyértelműen kiderül, hogy a tulajdonosnak és a kénytelennek is idézőjelben van a helye, mert egyrészt a négylábúak a főnökök, másrészt mi meg önként és boldogan teljesítjük minden szeszélyüket. És minden bejegyzés kihozza az emberből a buzgó bólogatást, hiszen melyik sortárs ne tudná, hogy milyen érzés lementeni a két méteres magasságban kétségbeesetten nyivákoló cicát, odébb tolni a ruhásszekrényt, hogy kiszabaduljon alóla a beszorult szőregér, feltörölni a nappalit az ott elfogyasztott zsákmány után (tetszőlegesen és növekvő sorrendben: szarvasbogár, gyík, madár vagy mókus), és arra ébredni vasárnap pirkadatkor, hogy felváltva kaparják az ajtót és bámulnak a pofádba két centiről.

Naoko és Kosztya gyönyörűek és viccesek, a gazdik szimpatikusak és szellemesek, a blog meg majdnem annyira jó írásban, mint a Simon's Cat rajzfilmben, és az azért nem kis teljesítmény; Gerald Durrell rajongóknak és macskakedvelőknek kötelező, feed.

cicanaplo.blog.hu