Eredetileg a Ne szisszenj minden kis szilánkhoz címet akartam adni ennek a posztnak, de el kellett vetnem, mert túl jó lett volna ide. Aki valamilyen csodában reménykedik, azt ki kell ábrándítanom, Házmesterland sorozatunk második darabja is pont annyit ér, mint az első: semennyit.

Lehetne ezt az egészet akár poénra is venni, nem igaz, hogy nincs példa az ilyesmire. Mondjuk, az se használna sokat a dolognak, de szórakoztatóbb lehetne, mint így. Mert így csak a közhelyes pufogás, a körülhatárolhatatlan butaság számtalan megnyilatkozási formája marad. Úgy tűnik, Házmesterland törpefejű lakói szeretik azt hinni, sérelmeik megoldásaként az olyan magatartásformák jöhetnek csak szóba, mint jól beírni valahová, panaszt tenni, feljelenteni, s az ilyen ügyekben akár magához az Atyaúristenhez is elmennének, ha lehetne. Mert akkor biztos történik majd valami. Mert tudják csak meg az illetékesek, és ha már megtudták, oldják is meg. Mert az a dolguk. Sajnos az ilyen és az ehhez hasonló gondolatok szomorú foglalata ez a blog, az esetek többségében a saját hülyeségük miatt megalázottak felháborodott és rosszindulatú – helyesírási hibával teli – fröcsögéseit olvashatja az, akinek van hozzá gyomra. Ha éppen meg nem fröcsögnek, akkor ostobán együtt éreznek, önsegítő kézikönyves tanácsokat osztogatnak, ami bizonyos esetekben még rosszabb. A Praxissal kapcsolatban elhangzottak ide is érvényesek, felesleges ezeket újra leírni. Magyarország, 2010, ja. Na, fiók.

munkahelyiterror.blog.hu