Na kérem, hát ez is elérkezett: a Könyves. Az igazság az, hogy sose rajongtam ezért a blogért, bár az is igaz, hogy ez szinte már nem is blog, hanem valamiféle kulturális portál látszatát igyekszik kelteni: elég sok szerző van meg könyvet is lehet rendelni rajtuk keresztül, de sajnos erre szokták azt mondani, hogy a sok bába közt elvész a gyerek. Mert az elvész. Többször előfordult velem, hogy elkezdtem egy cikket olvasni, egy-két bekezdés után már szavakat ugrottam át, majd mondatokat, később egész bekezdéseket, s egy kincskereső zaklatott birtokolási vágyával már csak a kritika, beszámoló stb. lényegét kerestem, a bizonyságot, hogy mégis lehet itt valami, de sajnos azt sehogy se tudtam megtalálni (kivéve Wostry Ferenc meg a geekesek írásait, mert azok itt is jók). A dolog másik fele, hogy az írások nagy részének nincs karaktere, begyakorolt fogásokkal igyekeznek meggyőzni az olvasót, s ami mellett végképp nem lehet csak úgy elmenni, a szerkesztői attitűdben mintha bizonyos szempontból a régi pártállami kultúrpolitika szelekciós tevékenysége nyilvánulna meg: csak az így-úgy támogatottakról, hátszelesekről vesznek tudomást vagy azokról, akiknek a könyvét el kell adni (utóbbi mondjuk azért nem főbűn). Az már csak hab a tortán, hogy a női szekció alig valamivel jobb a Csajok és pasik alkalmi alkotói gárdájánál, miattuk az ember sok mindenen elgondolkodik, olyasmin is, amin már rég nem kéne, hogy urambocsá a nők talán még mindig nem tanultak meg írni, egyenjogúság ide vagy oda. Baj, hogy ennek egyáltalán fel kell merülnie.

Összegezve tehát, a Könyvesblog minden igyekezet ellenére egyszólamú, javarészt semmitmondó, felszínes, tartalmatlan írásokat próbál kulturális építőmunkának álcázni. Leginkább egy kiszárított, üveglap alatt préselt virághoz tudnám hasonlítani, amit csinálnak: hervatag, élettelen tündöklés az övék. És a kultúra azon csokráé is, amit az olvasó kezébe nyomnak. Ez az egész lehet sokkal élettelibb. Fiók.

konyves.blog.hu