Ezután az nlcafe blogos részét (is) tudatosan és jó messzire elkerülöm; mondjuk nem tudom mit vártam, olyan semmiről-sokat beszélős ott már a főoldal is, hogy igazából egészen logikus volt, hogy a naplófelhozatalban is csalódni fogok. Túltengenek a magukat trendinek gondoló szinglik, akik éjszakai kalandjaikról próbálnak írni többé-kevésbé erőltetett Bradshaw-stílusban, és kedvenc hősnőjükhöz hasonlatosak abban is, hogy nem veszik észre, a harmadik évad oldal után már igencsak átüt az izzadtságszag a legmárkásabb párfőmön is. Meg kellene érteni végre, hogy a felszedek egy pasit tánc közben, hazaúton rámmászik egy bokorban szcenárió manapság már legfeljebb akkor számít eredeti olvasmánynak, ha egy teadélutánon történik az ismerkedés, a csókjelenet helyszíne a lugas a kastélyparkban, a pasi meg Mr. Darcy (the real one!). Aztán ugyanott gyülekeznek a jófejkedő anyukák, akik a gyerekes élet viszontagságait örökítik meg Poronty-stílusban, ami annyit jelent, hogy nem győzik túllicitálni egymást abban, hogy ki áll lazábban és liberálisabban a férj- és gyereknevelési ügyekhez. Meg kellene érteni végre, hogy aki fontosnak tartja büszkén kiemelni, hogy ő bizony a pasit akár havonta is elengedi sörözni, és részletesen ecseteli, hogy hogyan szokta előretuszkolni a négyéves kölköt a sorban, mert mióta az újabb büdös élősködő megfogant, ő maga ideges a várakozástól… na, az ugyanolyan tenyérbemászó, mint az ősanya-típus, csak nem apának és elsőszülöttünknek és pocaklakónak hívja a családtagokat. Rant over.

És akkor most a kivétel: az első generáció megmenti a nők és lapjuk becsületét, itt egy nagymama, aki nem játszik el semmilyen modern nagyvilági szerepet, nem akar kitűnni, se fel-, csak kedves és segítőkész, és megosztja azt, amit egy élet alatt kitapasztalt és összegyűjtött. Mit kezdjünk a szúnyogcsípéssel és mit az okozójával, melyik a jó gyógytea és -növény, mi legyen a félig megszáradt kenyérrel, mivel suvickoljunk kádat, mitől lesz fényes a frissen mosott haj, hogyan tisztítsunk kárpitfoltot és arcbőrt, meg rengeteg hasonló. Olyan érzés a minibejegyzéseit olvasni, mintha megtaláltam volna egy régi családi recepteskönyvet a padláson. Van benne pár csacsiság, és túl sok a hosszú magánhangzó, de a jószándék annyira őszinte, hogy kit érdekel. Igazi nagy hiányosságot csak egyet találtam: a szerző nem használ címkéket, és kereső sincs az oldalon, így nagyon nehéz előbányászni pont azt, ami épp kellene; az unoka kisegíthetné pár ötlettel ezügyben, sőt, kis optimalizálást is megérnének a posztok, de szerencsére a Gugli így is szereti őket, én is egy háztartási ügyben tanácsot kérő keresőszóval találtam oda. 

Szóval köszönet a segítőkész hölgynek, neki is jó egészséget és még sok hasznos posztot, ti meg tegyétek csak szépen feedbe, sosem tudni, mikor nő pattanáskezdemény az orrotokra egy fontos esemény előtti napon.

tapasztalatcsere.blog.nlcafe.hu