BlogWatch

Mindig reménykedtem benne, hogy nem csak hatalom- és irányításmániás tanárok léteznek, olyanok, akiktől mást se hallunk, csak hogy milyen nehéz ez a szakma és mennyire nem becsüli meg őket senki, miközben mondjuk egy ’83-as kiadású földrajzkönyvből (amit nem átallnak odavágni a diákhoz, ha az kínjában inkább mással kezd el foglalkozni) próbálják tanítani Európa gazdaságát. A Tanárblog szerzői nem ilyenek. Úgy nézem, viszonylag fiatalok és igen nyitottak az új módszerekkel kapcsolatban. Ismerik és (ki)használják a netet, sőt más egyéb programokat, lehetőségeket is. Nem is a klasszikus értelemben vett blog ez, több annál: rengeteg anyag van például, amivel egyértelműen egymást igyekeznek segíteni a kollégák. Ilyenek például az óravázlatok, amikkel kapcsolatban elmondható, hogy bizony sokáig mankóul szolgálnak egy pályája elején lévő tanár számára, s a tipikus régi vágású tanarak szerint ezeket mindenkinek magának kell otthon kikínlódnia, s az teszi a folyamatot igazán széppé és értékessé, hogy közben rengeteg hasznos időt veszíthetünk. Hát úgy tűnik, mégsem kell, na. Ez a cikk meg különösen jó. Feed.

tanarblog.hu

Bizonyára van még pár olyan blog, ami ilyesmivel foglalkozik, én most kissé önkényesen az Urbanistát szedtem ki mára ezek közül. Sokat nem is cifráznám a méltatást, akit érdekel, mivel kell szembenéznie egy nagyvárosnak és a benne élőknek, az itt minden bizonnyal megtalálja, amit keresett: érdekes témák, jó posztok, szerencsére kevés bulváros hangzatossággal, és ami mégis van, az is inkább csak a háttérben hat. Az alap Budapest, de szóba kerülnek más városok közterei, épületei, és minden más is, ami ezekkel kapcsolatba hozható. A szerző körültekintően, nyugodt hangvételben számol be ezekről a dolgokról, oszt meg az információt az olvasókkal, ideális esetben nyugodtan el lehet itt diskurálgatni. Mondjuk, ezt a hangulatot néha megöli a címlap, de hát annyi baj legyen. Feed.

urbanista.blog.hu

Aki soha nem ismert közelről az életért küzdő embert, az semmit sem tud arról, hogy mi az: embernek lenni - és egyben saját magáról sem tud semmit. Hoztunk már példákat, és kiderült, hogy igazából teljesen mindegy, hogy milyen helyzetről van szó, hogy mélyszegénységben próbál valaki emelt fővel megmaradni, vagy sérülten szeretne olyan körülményeket teremteni, amik mindenki más számára alapértelmezettek, vagy valamilyen kisebbségként küzd elfogadásért egy szűklátókörű világban, vagy egyszerűen csak létezni szeretne, fizikailag, a szó szoros értelmében élni még, megérni olyan apró dolgokat, mint egy évzáró ünnepély, vagy egy táncbemutató, vagy a tesó kosárlabdameccse... Több bátorság, kitartás, erő, küzdeni és remélni tudás, és paradox módon sokszor több élet van ezeknek a harcosoknak egy napjában, mint amennyit egy átlagember évtizedek alatt összekapar magának.

Sokat gondolkoztam, hogy ér-e ezt a mait ajánlani - és most kivételesen nem az átkattintókat óvnám, hanem magát a blogot; egyrészt ennél intimebb naplót nem nagyon lehet írni, másrészt valószínű, hogy nem mindenkiben vált majd ki olyan reakciót mint belőlem, és valahogy úgy érzem, hogy akit hidegen tud hagyni, az meg sem érdemli, hogy elolvashassa. Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt tévedtem erre a helyre, ahol egy tizenéves rákos kislány percről percre tudósított pokolközelből. Ide is csodálni járok vissza, de miközben az orvosokra szakmájuk, vagy inkább szakértelmük miatt nézek tisztelettel, itt egy beteg előtt emberileg érzem magam egész picinek - és erre szükségem van néha.

Sajnos senki sem ismerheti meg úgy a történetet, ahogy anno én magam, aggódva, szurkolva, de minden percben bizakodva és jó hírekre várva. Egy éjszaka alatt olvastam el a kislány életének egy évét - nem tudtam, hogy mi lesz a vége, de mikor odaértem, letaglózott a húga által írt bejegyzés: Szasz legyőzetett, az egy év igazából utolsó év volt, napokkal késtem le a lehetőséget egy kommentre, amiben megköszönhettem volna neki mindent, amire sikerült megtanítania. Helyette most annyit tehetek, hogy feedbe ajánlom.

ewing.blogol.hu

Nyilván furcsán venné ki magát, ha egy blogger a papír hatalmát kezdené dicsőíteni. A pont, ahonnan nézve az elektronikus és a papíralapú sajtótermékek még fej-fej mellett haladva versenyeztek az olvasók kegyeiért, távolodni látszik. Nem is baj ez. Ugyanakkor, bár szégyen leírni is, néhány évvel ezelőtt jómagam sem voltam képes cikk- és egyéb írói tevékenységemet papír nélkül elképzelni. Szerencsére azonban sikerült váltani, és nem fájt, egyáltalán nem.

Őszintén mondom, engem attól, hogy egy könyvesboltban ténferegjek, a hideg kiráz és bizonyára az sem tett jót, hogy egyszer egy rövidebb ideig az egyik nagy hazai könyvesbolt-hálózatnál dolgoztam. Akkor már inkább a könyvtár, de arra meg időm nincs. Úgy döntöttem hát, veszek egy Amazon Kindle-t, mert a gyártó és a felhasználók egyöntetűen állították, hogy roppant kényelmessé teszi az olvasást. Így is történt, ráadásul nem egy bonyolult szerkezet, ugyanakkor az alkalmazási lehetőségek számos kérdést felvetnek, amelyek megválaszolásához nagy segítség a blog, amit ma ajánlok. Magyar júzereknek készült, így olyasmik is felvetődnek, sőt meg is oldódnak, amik mondjuk egy angol nyelvi környezetben élő felhasználót nem érintenek. Háttérképektől a magyar karaktereken át az egyéni tokig van itt minden, látszik, hogy a szerzőt foglalkoztatja mindez, s jó geek módjára nem átall utánajárni a dolgoknak (néha kicsit nyögvenyelősen adja elő, például szenved a User’s Guide-dal, ami szerintem jól használható). Azt ugyan sajnálom, hogy viszonylag kevés a poszt, de tekintve, hogy a blog minden bizonnyal pusztán egy lelkes tulajdonos munkája, szép ez így is. Feed.

kindle3hu.blogspot.com

Nagyon időszerű leszek, hogyaszongya tessék, már ilyen témájú blog is van, nem is egy – és ezt még én is olvasgatom.  (Mondjuk azt bevallom:  a másikokról semmit sem tudok, véletlenül találtam meg elsőnek ezt,  megjegyeztem, néha rábökök, és egynél többre nem futja at elánomból.) Mikor elkezdődött a VV4, nagyon elhatároztam, hogy márpedig én ezt szorgalmasan nézni fogom; mert sosem vagyok eléggé képben hazai celebekkel, és akkor az épp aktuális aspiránsokat ismerjem meg legalább, mert apparently ezekből lesznek a jövő Nagydarabnői - és milyen jó lesz, ha akkor majd bezzeg tudom, hogy hogyan lettek ismertek. Meg egyáltalán érdekes kísérlet ez végülis, hogy összezárnak x darab ismeretlent, és, miközben ők mit sem tudnak a külvilágról, jön a zombiapokalipszis mi kiélhetjük voyeur-vágyainkat. Aztán elég hamar kiderült, hogy egy szar színdarab az egész, mű és manipulált, és a legantipatikusabb exhibicionistákkal van tele, akik kaptak az újabb alkalmon, mert eddig hiába küszködtek ilyen-olyan módon azért, hogy léccilécci szerepelhessenek kamera előtt.

A lényeg az, hogy magát a műsort egyre kisebb lelkesedéssel és nagyobb kihagyásokkal nézem, de most már érdekelnek a fejlemények, úgyhogy itt az én emberem, aki egymagában sokkal szórakoztatóbb, mint az egész tévés bagázs. És mivel azt a blogot már ajánlottam, most megemlítem ezt a másikat, ami kifejezetten magamfajta kíváncsikáknak készül, és kiválóan kiegészíti a szigorúan csak tényekhez ragaszkodó Hajnalka-féle mesét: vannak itt mindenféle infók a szereplők elő- meg utóéletéről, rosszindulatú pletykák, bulvárlapokból átvett hírek, szerkesztőkrémálma típusú kiszivárgott videók, műsor- és lélekelemzős okoskodások. Ne számítsatok csodára, ehhez a ValóVilágos alaphoz kapcsolódó bárminek is nehéz lenne kiemelkedő minőséget hozni (ebből is látszik, hogy Hódos Hajnalka egy királynő, rajongunk), de még így is jobb, mint a műsor, úgyhogy ha esetleg ti is megbolondultok, akkor inkább ez, mint az RTL összefoglalója; feed.

valovilag.postr.hu

Azt hiszem, van pár restanciánk, úgyhogy vágjunk is bele. Az első, hogy a feedbe ajánlott Villáminterjú természetesen rég megszűnt sajnos. Nyilván mindenki észrevette, de meg kell róla emlékezni. Aztán a Hütte. Ezt gyorsan elmondom: feed, és haladjunk is tovább, nincs kedvem fejtegetni, hogy elszúrtam és hamar ítélkeztem. Van ilyen. Tudjuk, hogy a nemrég ajánlott Rájöttem is mehetne lassan a levesbe, annyira kevés a poszt, de amik már ott vannak, még egy darabig biztosítják neki a helyet a legjobbak közt. Hát most hirtelen ennyi, bizonyára a minor blogok közt volna még, amit érdemes volna újra átnézni, de egyelőre nem találtam olyat, ami vállalhatatlan.

Akinek van iPhone-ja és bekapcsolva hagyta az autocorrectet, tudja, miről van szó. Nagyjából kiszámíthatatlanul kicseréli a szavakat a szerinte megfelelőre, és ha nem vagyunk résen, el is küldjük az sms-t. De amire senki nem gondol, az az, hogy a készülék meglehetősen freudiánus, és szinte kizárólag dick, cock, pussy, masturbate, sodomy(!) és hasonló szavakat szeret random behelyettesíteni. Vannak persze mások is, de ez a vicces elsősorban. Na, ez az oldal meg gyűjti ezeket, lehet beküldeni, és nem viccelek, amikor azt mondom: csak olyan helyzetben kezdjük el olvasgtani, ahol nem ciki, ha hangosan felröhögünk. Az amerikaiaknál nagyon megy ez a text mint chat, úgyhogy nem restek 5-6 üzenetben magyarázkodni, ami sokszor viccesebb, mint az eredeti üzenet. Hatalmas feed, pillanatok alatt rákattan az ember, és vihog. Nem kell több.

damnyouautocorrect.com

Bevallom, egy kicsit egészségtelenül (no pun intended) állok az orvosokhoz: mondhatni istenítem őket. Nyilván nem a házidokimat vagy a körzeti bőrgyógyászt, de basszus úgy három héttel ezelőtt egy tök fiatal kardiológus faszi reggel belepiszkált az apukám szívébe (konkrétan bele a szívébe neki, még benne is hagyott dolgokat), és délután hazaengedte megszűnt tünetekkel. Arról nem is beszélve, hogy másnak meg mechanikusan megtámogatják, vagy egyenesen kicserélik a szívét, kikaparják a daganatot az agyából, kimérgezik belőle a rákot, újraszabják az arcát, visszavarrják a kezét, megműtik a méhen belül található gyerekét... csodálatos dolog a gyógyítás tudománya na, és csodálatos lények a művelői.

Rátérve a mai blogra: nem értek belőle/hozzá egyáltalán, ez például nekem az égvilágon semmit se mond, annyit én is látok, hogy egy EKG, de nekem szép szabályoskáknak tűnnek a vonalak, ha a kezembe nyomná valaki, eszembe sem jutna aggódni, pedig állítólag egészen látványosan baj van vele. Elképesztő, hogy valakinek ez teljesen egyértelmű tud lenni, annyira, hogy meri vállalni: emberéletek függenek a válaszain... de megint elkalandozgatok; szóval eléggé szakoldal, de nekem úgy tűnik, hogy a szerző (orvonstanhallgató? tanár?) nem csak bennfentes használatra készíti. Gyakorlatilag minden bejegyzés egy-egy rejtvény, vagy az előző feladvány megfejtése részletes magyarázatokkal, amik nekem sajnos kínaiul vannak, de ha valaki úgy érzi, hogy kis erőfeszítéssel felismerne egy ventriculofázisos sinus arrhythmiát, az látogasson át bátran, nyeremények is vannak.

Persze nem valószínű, hogy tömegeket fogunk törzsolvasóvá tenni, a legtöbb átkattintó szerintem már az első poszt átfutása után lelép, de én mindig visszajárok ide, amikor nagyon önelégült-karrierista napom van, just to take a bite of humble pie. Szigorúan blog-szempontból meg... hát én imádom a hasonló egyszerű dolgokat, olyan vicces egymásrakacsintás ez egy külön világ összetartozó tagjai között, ami akkor is érdekes, ha a most épp nem hozzám szól - egyszerűen nem tehetem meg, hogy ne ajánljam feedbe.

cardioblog.blog.hu

Középiskolában volt egy osztálytársunk, Balázs. Akkoriban még olyan furcsa, számunkra eléggé értelmezhetetlen erők mozgatták osztálytársakból verbuválódott, kis, haveri közösségünket, mint a közös veszélyérzet és a kiszolgáltatottság; az, hogy a felnőttek világával szinte mindig konfrontálódni kell, hol készakarva, hol akaratlanul. Emiatt múltunk ezen szakaszában különbözőségeink se nagyon vezettek ellentétekhez, a feladat közös volt: felnőtté kell válni valami módon, de hogy pontosan erről lenne itt szó, azt akkor még nem nagyon tudtuk. Többnyire próbálkoztunk csak.

Balázs egy felfuvalkodott pöcs volt; egyébként eszes, okos gyerek, politikusi vénával. A tárgyakat hozta ötösre, véleményével, érvelésével bármikor megizzasztotta a tanárokat, ambiciózus volt, s úgy tűnt – közülünk elsőként, – érti a világot és tudja, merre induljon. Mégis volt valami nyugtalanító ebben a magabiztosságban, pedig akkor még senkit sem foglalkoztatott különösebben, hogy a jó jegyekért ő is ugyanúgy vért izzadva küzd a tananyaggal, mint bárki más, s ügyesen, ugyanakkor idegesítően játszott fölényének hátterében súlyos családi problémák bújnak meg.

Azt nem tudom, mikor kezdődött nála ez az egész, csak arra emlékszem, hogy beszél róla. Sokszor és sokat. Valószínűleg túl volt pár „mentális manipuláción”, s lehet, csak azután beszélhetett, hogy valamennyire magáévá tette az eszméket, melyek hatása alól én sem menekülhettem: ő ad nekem Hubbardot, olvassam el, fontos, sok dologra rá fogok jönni. Addig győzködött, míg belefogtam. Egy sorra sem emlékszem belőle, csak arra, hogy nem tetszett, rossz volt, iszonyatosan rossz. Egy darabig Balázs lelkes aktivistamunkát folytatott, mesélt és agitált nekünk, új világrend, teremtés, szilíciumalapú létformák, blabla, egyikünket-másikunkat még a központba is becipelte, de mikor látta, hogy a háta mögött röhögünk a sok zombin, leállt a térítéssel. 1-1,5 év telhetett el, mire végleg otthagyta az iskolát, hogy az egyház által kijelölt utat járhassa. Nem magyarázkodott, egyszerűen lelépett. Többé nem láttam. Egy-egy hír még jött később, például hogy megnősült, 18 évesen.

Nem tudom, végül boldog volt-e (azt hiszem, nem), s azt sem, sorsának alakulásában mennyi szerepe volt a saját döntéseinek, de akkoriban a jajnefiamon kívül még nem léteztek olyan ellenpontok, mint ez a blog, így nem is gyaníthatta, hogy sanszosan valami sokkal durvábba fut bele, mint ami elől éppen menekül. Ha menekült egyáltalán. Feed.

objektivszcn.blog.hu

Minden hétre valaki, aki odatesz. Ennyi az egész koncepció, a kivitelezés pedig pazar. Na nem a külalak, mert a minimum 10 éves design-nál finoman szólva is láttunk már jobbat, de végül is megteszi. Ami viszont rohadt jó, az a szöveg. Vicces, abszolút nem pc, úgyhogy akárki megnyalhatja bármijét utána. Nézzük például ezt vagy akár ezt. Részletes, van benne urban legend is, történelem is, és a fickók (csajok, eszközök) valóban igazi badass-ek egytől egyig, mi kell még? Ja, és a legkorábbi bökhető badass pedig nem más mint... Lehet más ez, mint feed?

badassoftheweek.com

Volt már ugye blog, amit nem átallottam szellemi testvérünknek nevezni, s most megint mutatok egyet. Úgy néz ki, egyáltalán nem egy friss eresztés, de én valami miatt mostanában találtam csak rá. Ahogy elkezdtem böngészgetni, egy zavartan elsuttogott miafasz után már mosolyogtam is: ez a blog ugyanis jó és szórakoztató, persze inkább annak, aki érti a viccet, meg szereti is. A többiek pedig ab ovo egyetértenek a leírtakkal.

A BW és a Rájöttem közötti hasonlóságok abban nagyjából kis is merülnek, hogy a két blog alapkoncepciója megegyezik, ami ugye pár sorban körüljárni egy témát, s ez valóban néha már önmagában sem könnyű feladat. Az, hogy ki-ki mindezt hogyan teszi, más kérdés és egyébként kiváló példája annak, hogy mennyiféleképpen lehet csinálni valamit: a blog legjobb posztjai nagyszerűen ötvözik magukban a Modoros és a Gyűlölt ellenségeink örökérvényű közhelyeit és jól hangzó általánosításait. S mindehhez párosul egyfajta (ál)naiv stílus, mesterkélt elnagyoltság is, de ez itt egyáltalán nem dühítő, inkább aranyos; olyan, mintha általános iskolai fogalmazásokat olvasgatnánk. Ráadásul azt hiszem, tényleg ilyen zavarosan vannak a dolgok a fejekben. Utóbbi mondjuk nem feed, de a blog igen.

rajottem.blog.hu

On the 21st of December the party holding the majority of the Hungarian parliament voted in favor of a new media law that is a collection of some of the most oppressive and undemocratic laws from all over Europe and with some worrying changes.

Nem tudom, klasszikus blog-e ez az oldal, de hogy van rá lehetőség (és érdemes is) feedbe tenni, az biztos, úgyhogy itt a helye. 2008 óta minden egyes nap felkerül egy kép (webcomicnak hívja magát), ami egy krétával táblára írt szellemességet ábrázol. A jó az a dologban, hogy tényleg szellemes az esetek nagy részében, ami 2-3 év után eleve nem kis teljesítmény. Lehet, hogy vannak jobbak is annál, amiket most hirtelen kiválasztottam, de hogy napi egy ilyet érdemes elolvasni, az biztos. Valahogy frissítőleg hat, úgyhogy bátran indítom ezzel az évet. Amiből boldogat mindenkinek.

survivingtheworld.net

Ma nem lesz kritika, ma egy ilyen kedves hétvégi poszt lesz. Sőt, januárig meg lehet nyugodni, az idén már nem bántjuk senki blogját; elmegyünk jó melegben kuckózni, occasionally élvezni a havat (ami épp hull, nagyonjó), töltöttkáposztát enni, mindenféléket inni, ajándékokat bontogatni, és buta filmeket nézni, sokat.

Mindenkinek fehér karácsonyt kívánunk, és legalább olyan fasza új évet, amilyen nekünk volt a 2010.

A szerző úgy döntött, hogy vesz magának egy szőlőt és felcsap hobbiborásznak (nyilván nem minden előzmény nélkül, hiszen úgy akár veteránautókat is berhelhetne a sufniban). Néhány év és gondolom, nem kevés küzdelem után jutott el oda, hogy előbb elfogadható, utóbb már kifejezetten jó bort is készített. Erről szól ez a blog tulajdonképpen, arról a szeretetteljes küzdelemről, ami végtére egyre előrébb viszi a szakértelmet. És ha már szakértelem: nagy örömömre előkerülnek a műhelytitkok is, legyen szó metszésről, területrendezésről, szüretről, pincebővítésről (egész sok időt eltöltöttem ezek böngészgetésével). Úgy tűnik különben, a borkészítés esetében is igaz az, hogy menet közben lehetőleg úgy kell alakítani az arányokat, hogy az végül mindenkinek, bornak, készítőnek, kóstolónak egyaránt jó legyen. Valami ilyesmit hiányoltam a pálinkablogból. Feed.

szolo.blog.hu

Karácsonyi sütögetésre készülődve találtam egy újabb nagymamásat, és gondoltam, ez pont jó lesz a mai ajánlóba, mert tényleg rengeteg finomság leírása megtalálható itt, hátha valakinek segíthet így az ünnepek előtti utolsó száz méteren. És mert milyen menő már, hogy az idősebb hölgyek haladnak a korral, és nem kockás füzetbe körmölnek, amit a legnagyobb lányunokának ajándékoznak, hanem blogba pötyögik a receptjeiket, és megosztják a világ minden unokájával.

Az oldal az egyik legegyszerűbb, amit valaha láttam: a szerzőről nem tudunk meg semmit egy néven kívül, bemutatkozó vagy bevezető poszt helyett is csak egy egymondatos magyarázat van, amiből kiderül, hogy ötven év főzöcskézésének eredménye a gyűjtemény. Amiben egyébként minden fellelhető a szósztól a szörpig - és ezúttal még címkék is könnyítik a navigálást. Külön érdekesség, hogy a szövegek tele vannak "erdélyizmusokkal", úgyhogy ha valakinek megtetszik valamelyik étel, nem kell elrettenni, csak azért, mert úgy tűnik, hogy sosem tudná beszerezni az egzotikus hozzávalókat vagy eszközöket. Ígérem, murok, gogos, vinetta és laska a sarki közértben is kapható, sőt a ler egyenesen a saját konyhában van: kapcsoljuk össze az egyhangú háziasszonykodást egy jó kis izgalmas nyomozással - feed.

nagyiszakacskonyve.blogspot.com

Az IDDQD-t szeretjük továbbra is, de ők bevallottan nem akarnak híroldal lenni, retrózgatnak, csajozgatnak, érdekeseznek, és ez így jó. Van viszont a RPS, ami hírekkel is foglalkozik. És csak pc. CSAK PC. Ez a mai világban már igen erős elkötelezettséget jelent, de a négy srác kitart, és jól teszik. Csak pc -- és persze minden, ami pc. Akkora nevektől kezdve, mint mondjuk most az Arkham City, egészen az olyan -- egyébként übercool -- böngészős cuccokig, mint a One Chance, minden van itt. Az oldal igen sűrűn frissül -- napi 3-4-5 simán --, a stílus remekül brit, a fickók nagyon pengék a témában. És mindenről, ami számít a pc-gaming világában, értesülünk. Ha ez nem feed, akkor nem tudom, mi az.

rockpapershotgun.com

Év végéhez közeledve az embernek óhatatlanul meg kell vonnia a mérleget: úgy tűnik, nincsenek nagy tévedéseim, ugyan több, feedbe ajánlott blog is belesüppedt az inaktivitás mocsarába, de ezekkel felesleges foglalkozni, így végül kettő marad mint update-elendő, ebből az egyikről a múlt héten írtam, annak még muszáj kapnia egy kis laufot. A pálinkablognak viszont annyi.

Nem nagyon van miért magyarázkodni: úgy tűnt, van esélye kiforrni a blognak. Pár hónap nem nagy idő, de bőven elég ahhoz, hogy megláthassuk az ívet, ha van. Itt nincs, illetve végül nem lett. A posztok egyre ritkulnak, ami meg van, az vagy kocsmateszt, vagy fesztivál, a reprezentatív része a dolognak tehát. Egy szerző maradt, aki lelkes ugyan, de ez az egész kezd emlékeztetni egy rosszul elsült stand-up-fellépésre: kínosan lapos hangulat, a humorista még próbálkozik, a közönség már elindult haza. Lehetett volna ezt sokkal ügyesebben is: kitartóbb szerzőgárdával, jó koncepcióval, a témák ügyes elosztásával talán máshogy alakul. Így viszont a blogkritikus nem tehet mást, széttárja a kezét. Fiók.

rovidazelet.blog.hu

A mai blog olyasmi mint ez, csak sokkal gyakrabban frissül, és hát amennyivel mozgalmasabb annál,  annyival válogatatlanabb is: itt biztos találkozni fogunk olyan szenzációs újdonsággal, amit négy különböző ismerősünk már több hete elküldött körlevélben, illetve vannak fingós színvonalú poénok is. De a napi-sokszor posztolásnak a jó oldala, hogy ha az embernek akad öt szabad perce, és idebök, jó eséllyel máris felkerült valami a legutóbbi látogatása óta, ami miatt biztos, hogy másfél óra múlva megint vissza fog térni. Mindenkinek joga van a napi junk (a szó legjobb értelmében, én a gyorskajáldákat is szeretem) adaghoz, és ehhez ennél jobb forrást nehezen találhatnánk.

Aki a címből indul ki, csalódni fog, jó csajok nagyjából csak a margón található reklámbannerekben vannak, mondjuk abból van elég, és a nők is tényleg csinosak, és többnyire a sunájuk is látszik. Amúgy érdekes fotók vannak és videók, mindenről, több ezer, mélyen elgondolkodtatós, visítva röhögős, szörnyülködve grimaszolós, nem-bírom-nézni elfordulós és jajjj-de-ééédes nyáladzós. Egész durván rá lehet kattanni, hogy még csak egyet lapozok, na de most már tényleg csak egy utolsó oldalt nézek meg. Nézzétek meg; feed.

sunamuna.com

Őszintén szólva, ami miatt nem lesz ez ma fiók, az az, hogy rajongói blogról van szó. Na nem mintha egy rajongói blogra olyan nagyon más vonatkozna, mint a többire, de ha a Tabáni István (a felelős blogkritikustól egyébként jogosan) feedet kapott, nem lehet ez másként a Krumplishal esetében sem, hiszen ugyanúgy informatív, szeretettel írják, vannak képek és videók, háttérinformációkat is kapunk, és úgy hiszem, Bud Spencer és Terence Hill élete és munkássága nem csak a negyvenes közalkalmazottakat mozgatja meg. Ráadásul a két színész már nem aktív, így a Krumplishal írójának bizonyos szempontból nehezebb dolga is van velük.

De. A blog még nagyon fiatal, mindössze pár hete indult, így szinte az összes gyermekbetegséget magán viseli (gyenge tipográfia, irányvonalak hiánya stb.), és ugyan látható, hogy lelkesen szerkesztgetik, de túlságosan ötletszerűek még az írások. Ahogy böngészgettem, nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy nagyon elkélne ide még egy-két ember, akik közül legalább az egyik képes lenne helyretenni, vagy ha úgy tetszik, megfelelő kontextusba helyezni a Spencer-Hill jelenséget (és erre jöhetnének az olyan húzások, mint a ki a kedvenc balfasz gonoszod), mert így egyelőre alig látunk többet annál, hogy van a nagydarab szőrős meg a csupasz kicsi, akik viccesek és pofozkodnak, és hát ez szokott tetszeni az embereknek. Pedig megkockáztatom, Carlo Pedersoli és Mario Girotti hozzátették a magukét a világ kulturális örökségéhez.

Szóval feed, de dühbe ne jöjjünk.

krumplishal.blog.hu

Ha az ember éppen nem szőrösszívű, sznob blogkritikus, akkor természetesen a mocsokban boldogan elmerülő olvasó. Ez tény, maximum van, aki nem vallja be, vagy nem olvas annyira sok ilyesmit, mint a többiek. De hogy valamennyit igen, az biztos. De szerencsére ez nem jelenti azt, hogy a Velvetet vagy a Borsot vagy a többi, sajnos egyetemesen fos színvonalú magyar dolgot kell olvasni. Igazából azzal se veszítünk sokat, ha Majkáról meg a többi wannabe lúzerről nem tudunk meg újabb baromságot (let alone Zámbó Jimmy, könyörgök, az ürge meghalt már vagy 10 éve, for Jeebus' sake, és ahhoz kb. Elvisnek kell(ene) lenni, hogy még mindig érdekes legyen). Úgyhogy ha valaki úgy dönt, hogy kikapcsolja a teljes magyar bulvársajtót (kivéve a BulBárt, ha még írna...), és rááll a színvonalas külföldiekre, nem veszít semmit. És ha ezt a dolgot a Superficial-lal kezdi, akkor meg nagyon is jól jár. Az I Watch Stuff és a Geekologie után ez a harmadik blogja ugyanannak a bandának, és -- ha lehet ilyet mondani egyáltalán -- talán a legjobb. Szellemes? Igen. Friss? You bet. Érdemes olvasni? Netán feed? Igen. Ha valaki rákattan, számoljon vele, hogy innen még az angol nyelvűek közt is csak lefelé vezet az út. Eivissa meg már nem is látszik, annyira messze van.

thesuperficial.com

Arról már itt-ott mondtunk véleményt, hogy mit gondolunk a dugósblogokról... párdon, baszós-, ma megpróbálok ilyen szókimondó csajszi lenni, mert állítólag az sikkes, és én is sikkes szeretnék lenni legalább egy napra. Szóval olvastunk már néhányat, és az a szomorú igazság, hogy még soha de soha nem sikerült jót találni, és tényleg bárcsak lenne már végre valaki, aki meglep és elkápráztat a kis erotikus történeteivel; továbbá reméljük, hogy a nők ügyesebben szexelnek/dugnak/basznak, mint ahogyan írnak róla ("a felnőtt nővé válás rögös és izgalmas önfelfedező kalandtúrájáról egyedül és mással" - need I say more...?). Igen, a nők, azt se értem, hogy ezzel mi van, valami polgárpukkasztó szüfrazsettkedés vagy mi a jóistenért szaporodnak ezek mint a gomba, és bizonyítgatják kényszeresen, hogy ők aztán legalább annyira felvilágosultak és -szabadultak mint a pasik - akik, by the way, valahogy mégsem szerencsétlenkedik tele a blogoszférát explicit beszámolókkal, pedig sejthető azért, hogy az ő akcióikból is simán összejönne egy faszblogra való csokor. Naésakkor el is jutottunk mai témánkhoz: Pinablog. A cím figyelemfelkeltő, ez kétségtelen, és mint ilyen, akár jónak is nevezhetnénk, ha nem esne meg rögtön az, hogy az alcímben is pináznak, ami után meg minden görgetés nélkül találkozhatunk három újabb pinázással, a Pinamissziónak (ezzel már négy) titulált bemutatkozóban ... ezek után kész csalódás, hogy az e-mail cím, ahova az újabb pinamesék beküldhetők, nem pinaspontpinakukac... Nem, valóban nem tűnnek gyerekesnek...

Tartalmilag a társkeresés és a párkapcsolati problémák között mozog az összes vagina monológ, van lelkizés és különböző nedvek körüli mindenféle események, leginkább orgazmusok, de menstruációtól gyerekváráson át szülésig a többi állomás is. Őszinte vallomásoknak hívja az úgynevezett szerkesztő az állítólagos beküldvényeket, merthogy ezekből állna össze az oldal - én is őszinte vallomást teszek: miközben kattintgattam, egyre kevésbé tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ezt a sok szart pinát egy és ugyanaz az ember elemezgeti. Már az is elég nagy egybeesésnek tűnt, hogy mind teljesen egyformán néz ki, mindenhol visszaköszön a bekezdések pontosan beosztott ritmusa, de emellett a stílusa is ugyanolyan az összesnek, egytől egyig erőltetetten csapongó, félmondatokkal megtűzdelt, sokkolni tervező, patikamérlegen kiméricskélt wannabe mininovella - írta a tipikus bölcsészkénél egy fokkal értelmesebb harmincas szingli, aki a Coelho rajongókat mélyen lenézi, mert ő bizony Kunderát olvas and proud of it; well, honey, you shouldn't be. Azon a csodálatos véletlenen már csak mosolyogni tudtam, hogy az első három hónapban a sztorik háromnegyedében minden szereplő következetesen puncinak hívta a nemi szervét, aztán hirtelen mindenki elkezdte határozottan pinázni; megpróbáltam a posztolásra is biztató bevezető szövegekben (mert ilyenek is vannak ám) megkeresni a felhívást, hogy hölgyeim, mostantól csak ne becézgessük, egyelőre nem sikerült, de egyik bejegyzésben volt egy lehetséges megoldás: "A punci védtelen. [...] a pina öntudatos." Right on, sister!

A következtetés...? Nem lesz az ember se jófej, se jónő, és főleg eredeti nem lesz, csak azért, mert nagyon sokszor ismételgeti, hogy pina. Mondjuk ha nem ismételgetné, attól még nem lenne jó író. És idekívánkozik még egy megjegyzés, mielőtt az egészet kukáznám: ha tényleg több szerző van, az csak annyit jelent, hogy több darab embernek is megengedi az ízlése, hogy az előző n-hez hasonló, erőltetetten csapongó, félmondatokkal megtűzdelt, sokkolni tervező, patikamérlegen kiméricskélt wannabe mininovellát írjon. Lose-lose. Fiók.

Ha már számolgatok: a fentiekben tizenegyszer hangzott el a pina (ééés: tucat!) szó - utoljára négyévesen használtam ennyit egy-egy botrányosnak hitt kifejezést; jövő héttől, a sikkességem rovására, visszatérek a kevesebb néha több elvhez.

leabugyival.freeblog.hu

Ha akkor írtam volna kritikát az Index síblogjáról, amikor még ~dá~ neve szerepelt a cikkek mellett, valószínűleg feedbe tettem volna. Akkor érdekes volt, informatív is volt, és tényleg volt értelme odalátogatnia annak, aki szeret síelni. Aztán elmúlt a síszezon, és most, hogy lassan itt az újabb, a Hütte is új koncepcióval állt elő. Pontosabban: megnézték, hogy lehet nulla melóval jó sok kattintást generálni, és -- surprise, surprise -- kitalálták, hogy ha más írja a posztokat, nekem meg csak copy/paste-elni kell, az a legtutibb, működik az Autózz!, a Praxis, a MT blogokon, meg a többi hányadék szarnál is. Szomorú ez, mert tényleg jó volt a Hütte, én szerettem olvasgatni. Azért is szomorú, mert most majd áprilisig állandóan kint lesz a címlapon, a másik helyett, amibe sajnos egyszer futottam csak bele, és azóta se találom, pedig úgy rémlik, elég jó volt. De nem érdekel a hülye beíró hülye főnökének a faszsága, amit a sípályán követett el. Száz szónak is egy a vége: fiók, és külön fájdalmas, hogy egy jó blogot sikerül(t) tönkretenni.

hutte.blog.hu

Ha a Velvet munkatársa volnék, a mai poszt címe az lenne, hogy "Tabáni István kapcsolata meleg fiúkkal", és főoldalon virítana, közvetlenül az alatt, hogy "Megette a saját lábát a hűtőben rekedt fiú", ó milyen büszke is lehetnék a karrieremre. De így kénytelen vagyok tisztázni, hogy tudtommal Tabáni Istvánnak csak annyi köze van a melegekhez, hogy ő egy celeb, és két hete ajánlottam egy róla szóló rajongói oldalt, ami  emiatt kapcsolódik a múlt héten említett Steiner Kristóf saját weboldalához, aki egy meleg celeb, ami egyértelműen kapcsolja a ma tárgyalt oldalhoz, amit meleg fiúk írnak; és a kör bezárul. Csak annyit akartam ezzel a bevezetővel, hogy miközben bármilyen triviális eseményből ilyen könnyen fújható szenzációlufi, a GayTalk valószínűleg nem is tervezetten és kicsit sem lenézően ott áll a mindennapi mocsok fölött, és egyszerűen, érzékenyen mutat be valamit, amin legalább annyian szeretnek fröcsögve csámcsogni, mint a bulvárék hírein.

Örülök, hogy újraélesztették ezt a blogot, kellett és kell nagyon. Egyrészt mert mindig érdekes dolog szokatlan szituációkkal szembesülő emberekről olvasni mindenféle történeteket, főleg ha lelki vonatkozásai is vannak a dolognak. Másrészt mert hiánypótló, privát naplókon és programajánló helyeken kívül szinte sehol sem foglalkoznak a témával - ami egy normális világban nem is lenne baj, de ebben a primitívben, ahol úgy rettegnek a népek az ismeretlentől, mint őseink a villámoktól, itt az. Harmadrészt mert olyan feltűnésmentes és tiszta és emberi az egész oldal, annyira őszinték és értelmesek és szimpatikusak a szerzők, hogy aki a meleg szóról ezek után seggriszálós felvonulókra asszociál, mert ezek mind olyanok, annak mikor pornót néz,  jusson eszébe a kedves anyukája, aki ugye szintén nő meg hát nem szűz, és gondolja át, hogy vajon mennyire érdemes sztereotipizálni.

Szóval mesélnek itt ismerkedésről és kapcsolatokról, felismerésről és felvállalásról, szerelemről és szexről. Annak természetesen érdemes olvasni, akit érint és akin esetleg segít, annak meg egyenesen kötelező, akinek egyáltalán kételye támad, hogy vajon romokba dőlne-e a világ, ha egyszer a gyereke előállna azzal, hogy ő azonos neműekhez vonzódik. Előítélkezők kerüljék, mindenkinek, aki szebb világról álmodik, és van kedve tanulni a másság és sokféleség szépségéről, feed. És hogy a befejezés a lehető legantivelvetebb legyen, tessék egy idevágó Tennessee Williams:

What is straight? A line can be straight, or a street, but the human heart, oh, no, it's curved like a road through mountains.

gaytalk.freeblog.hu

Régi kedvencem ez a blog, hasonló, bár bizonyos szempontból mást, sőt többet is ad, mint a 90es, és nem pusztán csak azért, mert a ’80-as évekbe is belemegy. Ritkán frissül ugyan, de ez itt elnézhető, hiszen ha hinni lehet a disclaimernek (és miért ne lehetne), az írások nagy része még 2000 előtt született, több szerzőtől, és erre a blogra gyűjtötték össze őket, hogy itt végre egyben legyenek. Ami egyébként a szerzőséget illeti, kis böngészés után azért látszik, hogy a blogoszféra pár nagyágyúja is hozzátette a magáét, a főhajtás azonban nem emiatt jár, hanem amiatt, hogy amit írnak, az bizony úgy volt, eléggé meghatározó, néha a maguk drasztikusságában is megmosolyogtató sztorik estek meg akkoriban szinte mindenkivel: ki ne akart volna nindzsa lenni vagy parázott volna a dolgozatírástól, az ufóktól vagy éppen a Hegy gyomrában szörnyeitől. Ami pedig ezt a furcsa nyelvezetet illeti, a nyelvészek meghatározása szerint az -ás/-és képző a cselekvés folyamatának a jelölésére produktív, a cselekvés eredményének a jelölésére pedig improduktív. –- Akármit is jelentsen ez, én e szikár meghatározást rögtön filozófiai problémává tágítom, és azt mondom, jól illik ez a korra is, amiben felnőttünk: a produktivitásnak hitt/álcázott improduktivitás időszaka volt. Viszont mi jól szórakozunk ezen most is, mások talán már nem annyira. Feed.

ases.blog.hu